Menü

2009.02.09.     Hozzászólás 0

Mozgásvilág.hu - Maulik Nikolett

Csend, víz, sötétség és sziklák – avagy a barlangi búvárkodásról röviden

Nemrégiben szerepelt a hírekben a budapesti Molnár János-barlang annak kapcsán, hogy egy mesterséges tározónak köszönhetően már száraz lábbal is elérhető a világ legnagyobb hévizes, nagy részben még ma is víz alatt levő terme. Ennek kapcsán foglaljuk össze azt, amit a barlangi búvárkodásról tudni érdemes.

A Barlangi Búvárkodás Története

 

A barlangi búvárkodás története néhány évszázaddal ezelőttig nyúlik vissza. Valószínű, hogy az első barlangi merülés 1777-ben az angliai Castleton melletti Peak-barlangban történt. Magyarországon dr. Kessler Hubert (a magyarországi barlangászat egyik „atyja”) volt az első, aki 1932-ben szabadtüdővel átúszta az Aggtelek és a Domica barlangok közti szifont (a szifon vízzel teljesen kitöltött barlangi járat). Rendszeres merülésekre azonban csak az 1950-es évektől került sor, hol szabadtüdővel, hol nehézbúvár felszerelésben.

 

 

Az évtized végétől kezdve sorra jelentek meg a barlangkutató búvárcsoportok, merüléseket végezve többek között a Baradla-barlangban, a tapolcai Tavas-barlangban, a Molnár János-barlangban valamint a budai Várbarlang kútjaiban. Az 1970-es évekre a barlangi búvárkodás már sok eredménnyel büszkélkedhetett, és a népszerűsége is egyre nőtt.

 

1977-ben a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat (MKBT) égisze alatt több barlangi búvárcsoport együttesen megalakította az MKBT Víz alatti Barlangkutató Szakbizottságot, melynek első elnöke Plózer István lett. A szervezet alapvető célja az volt, hogy a hazai víz alatti barlangkutatás tervszerűen, koordináltan történjen.

 

A kilencvenes évek első felében sorra jelentek meg a nemzetközi oktatási rendszerek, és megkezdődött a sportbúvárok rendszeres és tömeges képzése. Innen már nem hiányzott sok ahhoz, hogy megjelenjen az új búvárok egy szűk rétege, akik barlangi búvárokká képezték magukat. A barlangbeli élmények gyorsan elterjedtek a kedvtelési célú búvárok között, s egyre többen próbálták ki ezt az új merülési formát. Ezzel párhuzamosan számos víz alatti barlangban kutatási tevékenységet folytattak, és folytatnak ma is.

 

 

2001 januárjában történt egy emlékezetes – szerencsére jól végződő – baleset az esztramosi Rákóczi-barlangban, ami után megalakult a Magyar Barlangi Búvár Mentőszolgálat. A társaság a víz alatti zárt (barlangok, roncsok, víz alatti műszaki létesítmények) térben történő búvárbalesetek megoldásával foglalkozó elsősorban a gyakorlati tevékenységet és a speciális területen történő oktatás fejlesztését elősegítő szervezet.

 

Szabályai

 

A barlangi búvárkodás összetettebb és veszélyesebb, mint ennek a sportnak a nyíltvízi formája, éppen ezért nagyon komoly szabályok vonatkoznak rá. A zárttéri merülés számos veszélyt rejt az arra vállalkozó búvár számára, ezért speciális felszereléseket kell használni, a nyílt vízitől eltérő merülési technikákat alkalmazni, s számos olyan ismeret birtokában kell lenni, mely ebben a speciális környezetben jelentkező veszélyforrásokat a lehető legminimálisabbra csökkenti.

 

A merüléseken részt kell vennie egy kutatásvezetőnek, egy merülésvezetőnek, biztosító- és merülő búvároknak valamint búvár segítőknek. Víz alatti barlangkutatást csak az a búvár végezhet, aki rendelkezik érvényes búvárorvosi igazolással, kellő gyakorlata van nyíltvízi merülésekben (minimum 30 merült óra) valamint ismeri a víz alatti barlangkutatás felszereléseit és módszereit. A barlangban való merülésnél kötelező vezetőkötél használata, hiszen a felkavaródó agyag és sár valamint az esetleges ismeretlen járatok nehezíthetik a tájékozódást és nagyban ronthatják a látótávolságot. Ami a légzést illeti: a búvár biztonságát az egymással összeköttetésben nem lévő két, vagy több palack biztosítja. Erősen ajánlott búvár telefon használata, aminek a segítségével a merülő búvár kommunikálni tud a felszínen maradt társával.

 

 

A barlangi merülésnél legalább három világítóeszközt szükséges a búvárnak magával vinnie. A lámpáknak - külön-külön - a merülés egész időtartamára, a tevékenység biztonságos elvégzéséhez elegendő üzemidővel és teljesítménnyel kell rendelkezniük.
Sajnos többször lehet a médiában barlangi búvárok baleseteiről hallani. Ezeknek az okait három nagy kategóriába lehet besorolni: technikai problémák (ezek többsége kiküszöbölhető tartalék felszerelésekkel), a belélegzett gázok okozta problémák valamint a stressz (például: időkényszer, látás hiánya, bezártság érzet, fizikai fenyegetettség, túlzott önbizalom).

 

A gyönyörű, kristálytiszta patak vagy tó, az új járatok felfedezésének reménye, na és nem utolsósorban a kaland hamar vonzóvá tette a barlangi búvárkodást a széles közönség számára is. Valóban adrenalin növelő az érzés; csodálatos az elemlámpák fénykörében körülötted látható világ; a csend, ami körülvesz, de soha, egy pillanatig sem szabad elfelejteni, hogy ezt a sportot csak alapos képzést követően, magas szintű technikai tudás birtokában szabad folytatni. Ma már hazánkban is több oktatási rendszer tanítja a barlangi búvárkodás alapjait, a búvárklubok pedig nagyon szívesen várják az érdeklődőket.

Olvass többet a témáról: barlang

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.